Hírek
2021. November 26. 14:05, péntek |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Baltával ölte meg apát és fiát, majd felgyújtott őket
Befejezték a nyomozást a rendőrök azzal a román férfivel szemben, aki tavaly egy nagykőrösi tanyán végzett áldozataival. A menekülő tettest öt nap alatt azonosították, majd elfogták, azóta letartóztatásban van.
Egy leégett ingatlanról és két, a romok között talált holttestről érkezett bejelentés a rendőrségre még 2020. április elsején késő este. A nagykőrösi bérleménybe öccséhez és apjához érkező bejelentő, már csak családtagjai élettelen testével szembesült. Mint később kiderült, bűncselekmény áldozatai lettek – közölte a rendőrség.
A nyomozás néhány nappal később hozott fordulatot. A kegyetlen bűncselekménnyel egy 18 éves román állampolgárt hoztak összefüggésbe. V. Csabát 2020. április 7-én már gyilkossági detektívek faggatták a kihallgató helyiségben.
Kiderült, hogy a rendszeres jövedelemmel nem rendelkező, alkalmi munkákból élő gyanúsított 2020. március 31-én délután érkezett későbbi áldozatainak albérletéhez. Bement az udvarra, cigarettát kért, és felajánlotta, segít fát vágni. Aprítás közben szóba elegyedtek a 17 éves fiúval, aki elmondta, hogy apjával együtt élnek az albérletben, és tele vannak pénzzel. V. Csaba gondolkodás nélkül lendítette a baltát és fejbe vágta a fiút. Az eszméletét vesztett, földre rogyó sértettől elvette mobiltelefonját, majd bement a házba és a fiatalember 51 éves apját is fejbe vágta a baltával. Alaposan átkutatott mindent, de pénzt nem talált. A nyomok eltüntetésére benzint locsolt szét, tüzet gyújtott, majd áldozatait sorsára hagyva elmenekült.
Az igazságügyi orvosszakértők véleménye szerint az apa halálát a nagy erejű ütés következtében kialakult koponyatető, koponyaalap csontjainak törésével járó sérülések, valamint agyroncsolódás okozta, eszméletlen, de felgyújtásakor még életben lévő fia a teljes testén szerzett égési sérülései közben elszenvedett, heveny idegrázkódtatásba halt bele – részletezte a rendőrség.
A 18 éves V. Csaba ellen a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.