Hírek
2019. Január 28. 15:10, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Csütörtöktől óta áll a termelés az Audiban
Csütörtök reggel hat óra óta szinte teljesen leállt a termelés a győri Audiban, miután az Audi Hungária Független Szakszervezet meghirdette egy hetes sztrájkját,
a munkaadó és a szakszervezet ma délután ismét tárgyal az idei évi bérekről – tájékoztatta az AHFSZ elnökségi tagja hétfőn az MTI-t.
Szimacsek Tibor elmondta, hogy a támogatottságuk töretlen, a sztrájkban műszakonként továbbra is mintegy 4000-4500 dolgozó vesz részt a motorgyártás és a járműgyártás területeiről. Az AHFSZ tagsága is nő, mára több, mint háromszáz új tagja lett az érdekképviseletnek.
Az AHFSZ azért hirdette meg január 24-e reggel hat és január 31-e reggel hat óra között egy hetes sztrájkját, mert az Audi Hungaria Zrt. és a szakszervezet nem tudott megállapodni az idei évi bérekről a tavaly szeptember óta tartó tárgyalások során.
Szimacsek Tibor elmondta, hogy a szakszervezet továbbra is azt kéri a munkáltatótól, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.
Felidézte, hogy szombaton két alkalommal is tárgyaltak az Audi képviselőivel, akik átadták hetedik javaslatukat. Azt a tárgyaló delegáció helyben elutasította, mert álláspontjuk szerint a javaslat „nem tükrözi a helyzet komolyságát”, csak „az ajánlatok számát növeli”.
A szakszervezet megkereste az Audi AG felelős vezetőjét, hogy az ő „személyes részvételével, közösen” oldják meg a kialakult helyzetet.
Az Audi kommunikációs osztálya azt közölte az MTI-vel, hogy hétfő délután ismét tárgyal az érdekképviselet és a munkaadói oldal. Utóbbi reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb sikerül mindenki számára elfogadható megállapodást kötni.
Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint fontos nemzeti érdek a magyar-orosz gazdasági együttműködés fejlesztése
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: még öt nehéz napot kell átvészelni
Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón szombaton, Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné