Hírek
2014. November 12. 11:45, szerda |
Bulvár
Forrás: Lenger
Erre is jó a Facebook! Megtalálta 9 éve eltűnt férjét – mégsem örült
2005-ben látta utoljára férjét az amerikai Karen Marx, aki végül rátalált a Facebookon az eltűnt férfira. Igaz dupla meglepetés érte, mivel a rábukkanás mellett kiderült, férje újra megnősült – bár el sem vált tőle.
Se szó, se beszéd tűnt el még 2005-ben az amerikai Wisconsin államban élő Karen Marx férje. A férfi négy év házasság után pattant meg második feleségétől, igaz előtte már egyszer elhagyta, de akkor még hazatért. Másodjára viszont különösebb magyarázat nélkül tűnt el. A nő folyamatosan kereste férjét, 9 év után pedig végül a Facebooknak köszönhetően bukkant rá. Pontosabban anyósára, aki végül elárulta, hogy a férfi újra megnősült és Wisconsinban él új nejével.
Karen Marx bigámia miatt a rendőrséghez fordult, a hatóság pedig ki is hallgatta a férfit, aki elmondta, azt hitte felesége rég elintézte a válást. Ezzel együtt újabb házasodásakor, mivel hazudott az anyakönyvezetőnek, hogy sosem volt házas, valamint a bigámiai miatt akár 6 éves börtönbüntetést is kaphat.
A leleményes feleség szerint férje – az eltűnés miatt is – így azt kapja, amit megérdemel.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).