Hírek
2014. November 17. 14:10, hétfő |
Bulvár
Forrás: Fénypont Média
Kálloy Molnár Péter családja imádja Olaszországot
Kálloy Molnár Pétert sokoldalú művészként ismerjük, aki a film, a színház, a zene és az irodalom területén is otthonosan mozog. Mindezek mellett szerető férj és gondos családapa is és mindez belefér nála 24 órába.
„Sokat dolgozom való igaz. A színház mellett rengeteget szinkronizálok, amit nagyon szeretek, hiszen a feleségemet is egy szinkronstúdióban ismertem meg – kezdi Péter - Ági rendező asszisztensként dolgozott. Gyorsan barátok, majd egy pár lettünk és jöttek is a gyerekek. Most már Pisti és Szofi a mindeneim. Sokat játszom velük és nem egy alkalommal félreteszek minden munkámat, hogy a gyerekeimmel tölthessem az időmet.”
A Kálloy Molnár család szívesen mozdul ki a fővárosból, ha csak tehetik, nekivágnak az országnak és új helyszíneket fedeznek fel. Így jutottak el nemrég Siklósra is, amit térképre bökéssel választott ki a kislányuk.
„A lényeg az, hogy nagy medence legyen és családbarát legyen a szálloda – veszi át a szót az édesanya, Ági – és ezt a Hotel Castelloban megtaláltuk. Péter és a gyerekek is örömmel vetették bele magukat a habokba a termálfürdőben, én pedig velük tartottam a játszóházba, ahol a csúszda sem jelentett akadályt a számunkra – nevet.- a mi gyerekeink áldott jó gyerekekké válnak, ha el tudják magukat foglalni, mi pedig nyugodtan megihatunk egy kávét anélkül, hogy futni kell utánuk”
A Beugró sztárjának elmondása szerint külön hab volt a tortán, hogy a Hotel Castelloba lépve rögtön olasz érzés kerítette hatalmába.
„Imádom Olaszországot, az olasz kultúra, az ízek és zene szinte a számban és fülemben vannak - mondja Péter, aki családjával többször is járt már olasz földön és nem egyszer ebből merített ihletet egy-egy újabb dal elkészítéséhez, mert az sem titok, hogy remekül énekel és nem egy albuma jelent már meg. – nagyon örülök, hogy egy cseppnyi Olaszország már itthon is van és mindehhez nem is kell olyan sokat utaznunk.”
Siklós nagyon bejött a Kálloy Molnár családnak, a gyerekek örök barátságot kötöttek a szálloda kabalaállatával, Dominóval, a szülők megkóstolták a híres villányi borvidék borait, a család pedig közösen próbálta ki a Castello valamennyi szolgáltatását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).