Hírek
2018. Július 12. 14:45, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok
Közlekedési konfliktusból lett lövöldözés – Vádat emeltek
A vádlott gázpisztollyal kétszer lőtt rá a másik férfira, aki ennek következtében szemsérülést szenvedett. Az eset januárban történt a fővárosban, de most emelnek vádat az ügyben.
A vádirat szerint január 27-én délelőtt az ügy vádlottja – egy 30 éves férfi – és a sértett is kocsival közlekedett a fővárosban a XIV. kerületben a Kerepesi úton. A két férfi között egy közlekedési szituációból eredően konfliktus alakult ki – közölte az ügyészség.
Ezt követően, az egyik kereszteződésnél a piros lámpánál mindketten megálltak a kocsijukkal, egymással párhuzamosan. A várakozás közben a sértett lehúzta az ablakot, és számon kérte a vádlottól a korábbi közlekedési magatartását. Ekkor a vádlott kiszállt az autóból, és a csomagtartóhoz ment, amelyet látva a sértett is kiszállt, és a vádlott kocsijának hátulja felé indult.
A vádlott ekkor az autója csomagtartójából elővett egy gázriasztó fegyvert, majd körülbelül másfél méter távolságból két lövést adott le a másik férfi irányába. A sértett a szeméhez kapott az égető fájdalom miatt, majd beült az autójába, majd értesítette a rendőröket, a vádlott pedig eltette a fegyvert.
A sértett a gázriasztófegyverből kiadott lövéstől heveny kötőhártya-gyulladást szenvedett.
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a 30 éves férfit fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Az ügyészség vádirata alapján az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint fontos nemzeti érdek a magyar-orosz gazdasági együttműködés fejlesztése
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: még öt nehéz napot kell átvészelni
Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón szombaton, Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné