Hírek
2021. November 04. 13:03, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Negyedórán belül elfogták az unokázós csalókat
A fővárosi nyomozók két férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként.
Egy 81 éves budapesti asszonyt hívott fel egy férfi 2021. október 30-án éjjel; magát a sértett fiának kiadva azt állította, hogy elszámolási vitába keveredett és sok pénzzel tartozik albán személyeknek. A kétségbeesett asszonyt rávette, hogy a kisegítésére pénzt adjon egy nőnek, elmondása szerint a barátja feleségének - közölte a rendőrség.
Az idős nő 40 perccel a telefonhívás után újbudai lakásánál egymillió forintot adott át az ismeretlennek, aki autóba szállva gyorsan távozott is.
A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály rendőrei a pénzzel teli boríték átadása után negyed órával, még a kerületben megállították az autót, és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható három embert.
A 22 éves L. Ignácot, a 38 éves K. Jánost és a 43 éves R. Lászlónét csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tettek. A fővárosi nyomozók őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint fontos nemzeti érdek a magyar-orosz gazdasági együttműködés fejlesztése
2024. Szeptember 21. 09:15, szombat | Belföld
Árvíz - Orbán Viktor: még öt nehéz napot kell átvészelni
Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón szombaton, Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné