Hírek
2019. Augusztus 27. 07:16, kedd |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Politikai okokból gyilkolhattak meg egy csecsen férfit Berlinben
Politikai okokból gyilkolhattak meg egy csecsen származású, georgiai állampolgárságú férfit Berlinben a német főváros ügyészsége szerint - írta hétfőn hírportálján a Bild című lap.
A nyomozás során arra utaló jeleket tártak fel, hogy előre megtervezett bűncselekmény történt, amelynek "hátterében valószínűleg politikai motivációk húzódnak meg" - mondta Martin Steltner, a berlini ügyészség szóvivője.
Az eset pénteken történt Berlin Moabit nevű negyedében egy parkban. A feltételezett elkövető kerékpárral közelítette meg áldozatát és két lövéssel végzett vele. Ez után a Spree folyó partján - a gyilkosság helyszínétől alig száz méterre - átöltözött, Glock márkájú fegyverét, kerékpárját és parókáját a folyóba hajította, majd távozott.
A közelben fogták el, elegáns ruhát viselt és egy elektromos rollerrel akarta elhagyni a környéket. Fiatalok figyeltek fel rá, amint tárgyait a folyóba dobja. A tárgyakat rendőrségi búvárok találták meg.
A feltételezett elkövető néhány nappal korábban érkezett Berlinbe, és úgy tervezte, hogy még a hét végén elhagyja a várost. Szállásán nagyobb összegű készpénzt találtak.
A feltételezett elkövető 49 éves, orosz állampolgár, a Bild értesülése szerint Szibériából származik. Kihallgatása eredménytelen volt, csupán annyit közölt, hogy kapcsolatba kíván lépni az orosz nagykövetséggel.
Csecsen nemzetiségű áldozata 41 éves volt, a Bild által összegyűjtött adatok szerint harcolt hazájában Oroszország ellen, Georgiában pedig egy terrorelhárító katonai alakulat tagja volt.
Családja szerint többször próbálták meggyilkolni, 2009-ben méreggel, 2015-ben lőfegyverrel támadtak rá. A 2015-ös eset után családjával Németországba menekült. Menedékjog iránti kérelmét 2016-ban nyújtotta be. Két különböző személyazonosságot használt Németországban. A berlini rendőrség egy ideig közveszélyes iszlamistaként tartotta számon.
Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség egyik szóvivője elmondta, hogy figyelemmel követik a nyomozást és szoros kapcsolatban állnak a berlini hatóságokkal.
A Bild hozzátette: a szövetségi legfőbb ügyészségnek akkor kell átvennie az irányítást, ha a nyomozás során arra utaló adatokat is feltárnak, hogy a gyilkossághoz köze lehet valamilyen külföldi hírszerző szervezetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 05. 09:12, vasárnap | Külföld
Joe Biden Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozott Soros Györgynek
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével ismerte el Joe Biden elnök közismert személyiségek tevékenységét szombaton, köztük Soros György, Hillary Clinton, Ralph Lauren és Denzel Washington munkáját.
2025. Január 02. 08:50, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Moszkva egyik legnagyobb veresége az orosz gáz ukrajnai tranzitjának leállítása
Moszkva eddigi egyik legnagyobb vereségének nevezte az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2024. December 30. 09:44, hétfő | Külföld
Horvátország legnagyobb naperőművét tette tönkre a vihar
Horvátország legnagyobb naperőművét tette tönkre a vihar az elmúlt napokban a közép-dalmáciai Zára (Zadar) közelében, az obrovaci volt timföldgyár területén - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) vasárnap.
2024. December 29. 08:42, vasárnap | Külföld
Repülőgép-szerencsétlenség Dél-Koreában – Szemtanúk a leszállást megelőző robbanásról számoltak be
Még a balesetet megelőző hajtóműtűzről és több detonációról számoltak be a dél-koreai Muan repülőterén bekövetkezett repülőgép-szerencsétlenség szemtanúi.