Hírek
2016. December 04. 12:52, vasárnap |
Külföld
Forrás: Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti:
Rendőrök lőttek tévedésből egymásra Kijev környékén, öten meghaltak
Vasárnapra virradóan egy Kijev környéki faluban két rendőrcsapat tévedésből egymásra nyitott tüzet.
Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Faceookon számolt be a tragikus eset részleteiről. Szavai szerint a rendőrség egy speciális egysége nyomozást folytatott egy bűnbanda ellen, akik Kijevben és a főváros környékén törtek be otthonokba. Azt az értesülést kapták, hogy a Kijev megyei Knyazsicsi településen készülnek kifosztani egy lakóházat.
A rendőrcsapat felderítői egy épülő házban rejtőztek el, hogy onnan figyeljék a betörést, és tettek érhessék a bandát. A szomszédos háznak viszont megszólalt a riasztója, amire kiérkeztek a rendőrség őrzővédelmi szolgálatának emberei. Utóbbiak a felderítő rendőröket vélték betörőknek, és őrizetbe vették őket. A bűnbanda elfogására készülő egység távolabb tagjai viszont azt gondolták, hogy a bűnözők fogták el a társaikat, és megindították az elfogó műveletet. Ekkor tűzharc bontakozott ki a két rendőrcsapat között, aminek következtében öten, ketten az őrzővédők, hárman pedig a betörőkre vadászó rendőrök közül életüket vesztették.
A betörőknek a rendőrök közötti lövöldözés közben sikerült "kereket oldaniuk", de menekülés közben a hatóságok elfogták őket.
A rendőrök halála miatt az illetékes ügyészség vizsgálatot indított.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 22. 08:55, vasárnap | Külföld
Rakétazáport zúdított Észak-Izraelre éjszaka a Hezbollah
Több mint száz lövedékből álló rakétazáport zúdított éjszaka Izraelre a libanoni síita Hezbollah – jelentette a katonai rádió Izraelben vasárnap reggel.
2024. Szeptember 21. 09:19, szombat | Külföld
Az ukrán elnök mellett az orosz külügyminiszter is ott lesz az ENSZ BT Ukrajnáról szóló ülésén
2024. Szeptember 21. 09:17, szombat | Külföld
Kiderült, miért történhetett meg a Trump elleni első merénylet
Kommunikációs hiányosságok miatt történhetett meg a Donald Trump elleni első merényletkísérlet a belső vizsgálat szerint.