Hírek
2011. December 12. 13:17, hétfő |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
„Szerbia jövője csakis az Európai Unióban lehet”
Szerbia jövője csakis az Európai Unióban lehet, és csak az EU keretein belül oldható meg a koszovói kérdés.
Jelentette ki Borisz Tadics szerb államfő, a Szerb Demokrata Párt elnöke a politikai tömörülés vezető testülete előtt elhangzott vasárnapi beszédében.
Majdnem egyórás előadásában hangsúlyozta, hogy Szerbia egyetlenegy ok miatt nem kapta meg az uniós csatlakozáshoz szükséges tagjelölti státuszt: még mindig nem találtak megoldást arra, hogy Koszovó hogyan képviseltethetné magát a nemzetközi értekezleteken.
Az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácsa pénteken úgy határozott, hogy legközelebb február 12-én értékelik, milyen haladást sikerült elérnie Belgrádnak a Pristinával folytatott tárgyalásokon, s milyen mértékben valósultak meg az eddigi megállapodások. Szerbia tagjelölti státuszáról a végleges döntést márciusban hozzák meg.
Szerbia „rendelkezik megoldási javaslattal a koszovói problémát illetően: ez pedig két – a szerb és az albán – realitásnak a tekintetbe vétele Koszovóban” – fogalmazott Tadics. Szerinte nem ördögtől való dolog egyszerre ragaszkodni az Európai Unióhoz és Koszovóhoz: a Koszovóról való lemondás naiv politizálás, az EU-tól való eltávolodás pedig veszélyes dolog lenne – mondta Tadics.
Szerbia tagjelölti státuszának elhalasztása egyebek között azt eredményezheti, hogy meginog az ország polgárainak hite Szerbia európai integrációjában – jelentette ki Egeresi Sándor, a vajdasági parlament elnöke azon a nemzetközi tanácskozáson, amelyet az emberi jogokról rendeztek Banja Lukában.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:19, szombat | Külföld
Az ukrán elnök mellett az orosz külügyminiszter is ott lesz az ENSZ BT Ukrajnáról szóló ülésén
2024. Szeptember 21. 09:17, szombat | Külföld
Kiderült, miért történhetett meg a Trump elleni első merénylet
Kommunikációs hiányosságok miatt történhetett meg a Donald Trump elleni első merényletkísérlet a belső vizsgálat szerint.
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Külföld
Mario Draghi: Európa drámai változások előtt áll
2024. Szeptember 17. 15:04, kedd | Külföld
Gátszakadás Lengyelországban, 25 ezres települést árasztott el a víz - Videó
A Lengyelországban található 25 ezer fős Klodzkót érte ez az árvíz, ahol az átszakadt gát teljesen elöntötte a települést.